Hírek
Barkován Ferenc
III. Országos Oktatási Csapatverseny
Immáron harmadik alaklommal rendezte meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnáziuma az Országos Oktatási Csapatversenyt.

A verseny célja most is az volt, hogy az oktatás ágazati képzésben tanuló középiskolások összemérjék tantárgyi és gyakorlati tudásukat. A versenyfeladatokban az aktuális képzési követelmények tartalmára építve egy-egy területet játékosan és élményközpontúan is dolgoztak fel a fiatalok. Idén rekordszámú, 30 iskola nevezett, és a legjobbak között határon túli csapatok is szerepeltek. A III. Országos Oktatási Csapatverseny fővédnöke Dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter volt, az eseményt pedig megtisztelte jelenlétével Dr. Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, Dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Kovács Zoltán, a Nyíregyházi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatokért és Innovációért felelős elnökhelyettese, Nagykálló város polgármestere és a társintézmények képviselői. A verseny történetében először nem egy, hanem két csapat is a dobogó tetejére állhatott: Nagykálló és Edelény együtt vihették haza az aranyérmet. Az ezüstérem Nagyváradé lett, míg a bronzérmet Zalaegerszeg csapata szerezte meg.
GALÉRIA
III. Országos Oktatási Csapatverseny



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A 9-DIKESEK BEIRATKOZTAK, FELKÉSZÜLNEK A FELNŐTTEK 🙂
A Mátészalkai Szakképzési Centrum valamennyi iskolája várja a 2026/2027-es tanévre is a felnőtteket.
Erdei-Nagy Ibolya

BEIRATKOZÁS ✍🏻🏫🎓
Már megkezdődött a beiratkozás. Reggel 8 óra óta érkeznek a fiatalok a Mátészalkai Szakképzési Centrum iskoláiba Mátészalkán, Nagykállóban és Nyírbátorban is.
Erdei-Nagy Ibolya

SZAKTÁBOR A "KÖZÉRT" 👍👩✈️🧑✈️
A Mátészalkai Szakképzési Centrum nappali képzésében már évek óta az egyik legvonzóbb irány a rendészet és közszolgálat ágazat.
Erdei-Nagy Ibolya


