Hírek
Erdei-Nagy Ibolya
MÁR ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT...
Nem tudni, manapság mennyire szeretnek levelet küldeni a fiatalok egymásnak. A hagyományos verziót talán sokan már soha ki sem próbálták.

Tollat kézbe venni és leírni a gondolatainkat... A dolgozatokban fel-felbukkanó kifejtendő kérésekre bizonyára több mondatot is leírnak válaszul a tanulók, de a nemrégiben lezajlott Valentin nap is okot adhatott egy-egy szerelmes levél megírására. 

Az is elképzelhető, hogy ezek a sorok, gondolatok vagy akár egész levelek ma már szinte kizárólagosan a telefonok nyomógombjaival vagy az okostelefonok képernyőjének érintésével születtek meg és nem a posta által keltek útra...
De sok fiatal életében egy igen fontos levél született meg a múlt héten. Február 19-ig meg kellett hozniuk ugyanis azt a döntést, hogy hol képzelik el következő tanulóéveiket.
Reméljük, nálunk! 
A Mátészalkai Szakképzési Centrum köszönetét fejezi ki azoknak, akik bizalmat szavaztak a Centrum valamelyik iskolájának és Mátészalkán, Nagykállóban vagy Nyírbátorban bátran fordultak a szakképzés irányába.
Köszönjük a szülőknek, ha gyermekeiknek a szakképzés mellett érveltek, de azt is ha épp a gyermekük által választott valamely szakma megszerzéséhez adtak számukra szabad utat. 
Ez az időszak, és a következő hónapok a továbbtanulás szempontjából ugyanolyan fontosak a Centrumnak, mint a végzős nyolcadikosoknak és családjaiknak. Ugyanis a 2026/27-es tanév sikeres elindításához az alapokat úgy lehet igazán megerősíteni, ha most is egymásra talál ez a két oldal. 
A jelentkezési időszak lezárult, a továbbtanulási folyamat zajlik, jönnek az újabb fontos dátumok. A Centrum pedig örömmel fogadja az intézményeibe igyekvő nappali tagozatos tanulókat...
... és persze a felnőttképzésben résztvevőket is, de az már egy másik történet. 
Mátészalkai SzC Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium
Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium
MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
MSZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola
Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kedves Mindenki! 😀😃😄🫶👏👍
Ez egy kis kedves videó, amivel azt szeretnénk megmutatni, hogy a felnőttek életében sem megy minden úgy, mint a karikacsapás... 🙂
Erdei-Nagy Ibolya

NEKÜNK EZ A 3 VÁROS A VILÁG KÖZEPE 🌏😉
Ide várjuk leendő tanulóinkat a 2026/27-es tanévben!
Erdei-Nagy Ibolya

OKTATÓI TRÉNING AZ MSZC-BEN-Hátránykezelés a szakképzésben
Hátránykezelés a szakképzésben
Erdei-Nagy Ibolya


