Ugrás a fő tartalomra

4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.


+36 (44) 452 433

Széchenyi 2020

Hírek


2025. dec. 15.
Erdei-Nagy Ibolya

    MARADUNK PARTNERSÉGBEN 🇪🇺 🤝

    DECEMBERBEN ISMÉT MÁTÉSZALKAI HELYSZÍNEN ZAJLOTT PROJEKTESEMÉNY

    MARADUNK PARTNERSÉGBEN 🇪🇺 🤝

    Az októberi romániai projektprogram után 2025 decemberében ismét Mátészalkán találkoztak az INTERREG VI-A Románia-Magyarország Program által finanszírozott, „A határon átnyúló együttműködés erősítése a szakképzési kínálat és a munkaerőpiaci kereslet összehangolása érdekében a duális képzésre fókuszálva” című, CROSSDUAL ROHU00320 azonosítószámú projekt résztvevői. A projekt keretében újabb Tájékoztató és kapcsolatépítő workshop várta a partnereket. A 2024-ben útjára indított együttgondolkodás mérföldkőhöz érkezett, ugyanis ez a projektesemény volt egyben a projektzáró rendezvény is. Tehát a pályázat a végéhez érkezett, viszont a szakképzésben tanulók aktív munkaerőpiacra való kikerülésének ösztönzése és segítése érdekében elindult közös gondolkodás nem ért véget.

    A közel 200 ezer euró keretösszegből megvalósult pályázatnak köszönhetően létrejött egy határon átívelő összefogás, hiszen nem csak a határon átnyúló kapcsolatok felvétele és megszilárdítása történt meg, hanem megvalósult a központi témát érintő szakmai tapasztalatcsere, illetve kialakult a kölcsönös bizalom. Mindezekre már lehet építeni a jövőben is.

    Markos Tibor köszöntőjében további célként beszélt arról, hogy a záruló projektben résztvevő partnereknek még jobban meg kell ismerniük egymást. A partiumi Kisiparosok Kamara Egyesület elnöke kiemelte, hogy a partneri összefogás megoldást jelenthet a szakképzésben, a duális képzésben és a munkaerőpiacról érkező kihívások terén jelentkező hasonló problémák megoldására. Markos Tibor egyben szóbeli meghívót nyújtott át a jelenlévők számára a 2026-ban megvalósuló I. Partiumi Gazdasági Konferenciára.

    A projektzáró eseményen a Megakom Kft. munkatársai ismertették a projektben elért célokat, és elhangzott a megvalósult tevékenységek összegzése. Így szó esett arról a komplex munkaerőpiaci felmérésről, amely részét képezte a duális képzés fejlesztési lehetőségeinek szakmai megalapozását célzó munkának. Közös akcióterv kidolgozása is szerepelt a projektfeladatok között, amellyel útjára indulhatott a közös weboldalban is tetten érhető munkaerőpiaci előrejelző rendszer.

    A közösségépítés és tapasztalatcsere közös "Határon Átnyúló Szakképzési Napokon" is megnyilvánult Mátészalkán és Nagykárolyban is. Ebbe a sorba illeszkedett a 2025. 12.15-én lezajlott "Tájékoztató és kapcsolatépítő zárórendezvény" is.

    A rendezvény egyik kiemelt jelentőségű része volt az, amikor Markos Tibor, a Kisiparosok Kamara Egyesület elnöke és Csonka László, az MSZC gazdasági vezetője együttműködési mgállapodást írtak alá.

    Dr. Juhászné dr. Kicsák Marianna, Mátészalka alpolgármestere zárszavában üdvözölte azt a magyar-román együttgondolkodást, amelynek köszönhetően Mátészalka és Nagykároly között még szorosabb és még hatékonyabb kapcsolat alakulhat ki a gazdaság, a képzett munkaerő, a munkaerőpiac és az oktatás vonatkozásában is. hangsúlyozta: a szakképzési centrumnak a problémákban megoldandó feladatot kell, lássanak valamennyi érintett szereplővel együtt. Közösen fel lehet lépni a fiatalok elvándorlásának visszaszorítása és helyben való letelepedésük elősegítése érdekében - tette hozzá.

    A projektpartnerek egyértelműen kifejezésre juttatták a további közös munka iránti igényüket és annak jelentőségét. Így míg a projektzárón valami lezárult, addig valami más kezdetét vette. 👏🤝

    GALÉRIA

    CROSSDUAL

    600521008_1411080607387567_250723124564611365_n.jpg
    600103058_1411080774054217_5837129427983880870_n.jpg
    598945258_1411080520720909_8901688233885117742_n.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    MÁR ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT...

    MÁR ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT...

    Nem tudni, manapság mennyire szeretnek levelet küldeni a fiatalok egymásnak. A hagyományos verziót talán sokan már soha ki sem próbálták.

    2026. febr. 22.
    Erdei-Nagy Ibolya
    Kedves Mindenki! 😀😃😄🫶👏👍

    Kedves Mindenki! 😀😃😄🫶👏👍

    Ez egy kis kedves videó, amivel azt szeretnénk megmutatni, hogy a felnőttek életében sem megy minden úgy, mint a karikacsapás... 🙂

    2026. febr. 10.
    Erdei-Nagy Ibolya
    NEKÜNK EZ A 3 VÁROS A VILÁG KÖZEPE 🌏😉

    NEKÜNK EZ A 3 VÁROS A VILÁG KÖZEPE 🌏😉

    Ide várjuk leendő tanulóinkat a 2026/27-es tanévben!

    2026. febr. 9.
    Erdei-Nagy Ibolya


    KIMIKK
    Carl Zeiss Vision Hungary Kft.CarXpert Autó szervizDSC2000 Kft.Eldorado Restaurant Pizza Word&Caffe GEMTECH AKADÉMIAHajdu Coop ZrtLedozé KftMSK HungaryPisti ÉtelbárjaRózsa és Fiai Kft.Tovább
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Mátészalkai Szakképzési Centrum

        4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.

      • Telefon: +36 (44) 452 433

        E-mail: titkarsagvezeto@mateszc.hu

        OM azonosító: 203059

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/001620


      2026Mátészalkai Szakképzési Centrum