Ugrás a fő tartalomra

4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.


+36 (44) 452 433

Széchenyi 2020

Hírek


2025. okt. 21.
Erdei-Nagy Ibolya

    ÍGY TELT AZ I. ÍZEK VIADALA 🥧🍹🥗

    Első alkalommal rendezett ezzel a címmel centrumközi szakmai versenyt a Szatmár Ágazati Képzőközpont és a Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

    ÍGY TELT AZ I. ÍZEK VIADALA 🥧🍹🥗

    Első alkalommal rendezett ezzel a címmel centrumközi szakmai versenyt a Szatmár Ágazati Képzőközpont és a Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

    A kezdeményezés keretében a Mátészalkai Szakképzési Centrum valamennyi iskolája képviseltette magát. 2025. október 15-én összesen kilenc háromfős csapat mérkőzött meg egymással Mátészalkán. Az iskolák közötti versengés központi vonala a turizmus-vendéglátás és az élelmiszeripar ágazatokhoz kapcsolódott. A csapatoknak többféle feladatot kellett teljesíteniük, így a főzés - mint önálló feladat - mellett ismeretalapú és ügyességi versenyszámok is szerepeltek.

    "A kezdeményezés mindenképpen elérte célját, hiszen egyrészt jó hangulatban telt a nap, másrészt a tanulók egymástól és a zsűritől is tanultak az Ízek viadalának köszönhetően. Éppen ezért tervezzük hasonló versenyek megszervezését a jövőben is" - mondta Nagy Zoltán, a Szatmár ÁKK ügyvezető igazgatója.

    A Centrum öt iskolája közül háromban zajlik a turizmus-vendéglátás, egy intézményben az élelmiszeripar ágazathoz tartozó képzés.

    Mátészalkai SzC Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium

    Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium

    MSZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola

    Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    A verseny a Szatmár ÁKK tankonyhájában, illetve a MSZC Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium ebédlőjében kapott helyet. A modern konyhatechnikai eszközökkel felszerelt tankonyha 2024 év eleje óta a duális képzés keretében képzőhelyet biztosít a szakács tanulók számára.

    A Zsűri tagjai: Pásztor Andrea az ÁKK könyvelője -gyakorló háziasszony, Lemák Tímea a Kékfrankos étterem vezetője, Regős Péter az Aquaworld Resort Budapest menedzsere -séf

    Helyezések:

    1. Ízőrzők (Déri iskola Mátészalka))

    2. Budai Angyalai (Budai Nagy Antal iskola Nagykálló)

    3. Kállay Kokárda (Kállay iskola Nagykálló)

    Szponzorok, támogatók, díjak felajánlói:

    - Boros Csilla Tea az OkosHACCP cég alapítója előadást tartott az élelmiszerbiztonságról (a tanulók játékosan ismerkedhettek meg a cég tevékenységével)

    - SVÁB-GASZTRO Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. (a Képzőközpont beszállítója édességeket és pólókat ajánlott fel)

    - La Pizza di Luce Pizzéria (ajándékutalványt ajánlott fel)

    - Szatmár Optika Kft. (ajándékcsomagot ajánlott fel)

    - Lemák Tímea (magánszemélyként ajánlott fel ajándékot)

    - Májer János Zsolt, a Déri iskola igazgatója, mint a LEDOZÉ Kft. ügyvezetője ajándékcsomagot ajánlott fel (az első helyezett csapat díja!)

    Gratulálunk valamennyi csapatnak, a szervezőknek és köszönjük a felajánlásokat a támogatóknak!

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    FELKÉSZÜLÉS A MUNKAERŐPIACRA: INDUL!

    FELKÉSZÜLÉS A MUNKAERŐPIACRA: INDUL!

    Színes képzési paletta, családias hangulat...

    2025. nov. 27.
    Erdei-Nagy Ibolya
    ELKÉSZÜLT A SZALKAI HANGAJÁNDÉK 🎁📖

    ELKÉSZÜLT A SZALKAI HANGAJÁNDÉK 🎁📖

    Diákok, oktatók, könyvtárosok, olvasók 👏

    2025. nov. 24.
    Erdei-Nagy Ibolya
    GÉPÉSZ: "A SZAKÉRTELEM nálunk kezdődik." 👍

    GÉPÉSZ: "A SZAKÉRTELEM nálunk kezdődik." 👍

    zzel az üzenettel igyekszik a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét mindinkább felhívni a Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium.

    2025. nov. 21.
    Erdei-Nagy Ibolya


    KIMIKK
    Carl Zeiss Vision Hungary Kft.CarXpert Autó szervizDSC2000 Kft.Eldorado Restaurant Pizza Word&Caffe GEMTECH AKADÉMIAHajdu Coop ZrtLedozé KftMSK HungaryPisti ÉtelbárjaRózsa és Fiai Kft.Tovább
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Mátészalkai Szakképzési Centrum

        4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.

      • Telefon: +36 (44) 452 433

        E-mail: titkarsagvezeto@mateszc.hu

        OM azonosító: 203059

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/001620


      2025Mátészalkai Szakképzési Centrum