Ugrás a fő tartalomra

4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.


+36 (44) 452 433

Széchenyi 2020

Hírek


2025. nov. 10.
Erdei-Nagy Ibolya

    TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOT INDÍTOTT A CENTRUM

    Motiváció az oktatók számára az a Tehetséggondozó pályázat, amelyet októberben indított útjára a Mátészalkai Szakképzési Centrum.

    TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOT INDÍTOTT A CENTRUM

    Motiváció az oktatók számára az a Tehetséggondozó pályázat, amelyet októberben indított útjára a Mátészalkai Szakképzési Centrum. A Centrum ezzel valamennyi iskolájában igyekszik még inkább ösztönözni azt a team munkában zajló célirányos felkészülést, amelynek köszönhetően a szakképzésben résztvevő tanulók több szakmai versenyen jelenhetnek meg és még több elismerést szerezhetnek maguk és iskolájuk számára. A tanórákon túli szakmai felkészülés során diákjaink pedig továbbfejlesztik és tökéleteseítik kompetenciáikat. Továbbá megkönnyítik saját maguk számára a vizsgákra való felkészülést is.

    A Centrum új programja kiemelten elismeri a tanulók szakmai felkészítésében résztvevő azon oktatókat, akik elérik, hogy a diákjaik az SZKTV/OSZTV, illetve további regionális/országos szakmai versenyeken helyezést érjenek el.

    Kívánunk sikeres felkészülést és a versenyeken eredményes szereplést a Centrum iskoláiban alakuló és működő team-eknek!

    A program 2026. április 30-ig tart.

    MSZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    Mátészalkai SzC Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium

    Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium

    Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

    MSZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola

    GALÉRIA

    TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZAT

    580492309_1384588246703470_1499972702939164611_n.jpg
    581033989_1384588340036794_5743194019915642303_n.jpg
    577038862_1384588183370143_3120173376767295533_n.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    FELKÉSZÜLÉS A MUNKAERŐPIACRA: INDUL!

    FELKÉSZÜLÉS A MUNKAERŐPIACRA: INDUL!

    Színes képzési paletta, családias hangulat...

    2025. nov. 27.
    Erdei-Nagy Ibolya
    ELKÉSZÜLT A SZALKAI HANGAJÁNDÉK 🎁📖

    ELKÉSZÜLT A SZALKAI HANGAJÁNDÉK 🎁📖

    Diákok, oktatók, könyvtárosok, olvasók 👏

    2025. nov. 24.
    Erdei-Nagy Ibolya
    GÉPÉSZ: "A SZAKÉRTELEM nálunk kezdődik." 👍

    GÉPÉSZ: "A SZAKÉRTELEM nálunk kezdődik." 👍

    zzel az üzenettel igyekszik a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét mindinkább felhívni a Mátészalkai SzC Gépészeti Technikum és Kollégium.

    2025. nov. 21.
    Erdei-Nagy Ibolya


    KIMIKK
    Carl Zeiss Vision Hungary Kft.CarXpert Autó szervizDSC2000 Kft.Eldorado Restaurant Pizza Word&Caffe GEMTECH AKADÉMIAHajdu Coop ZrtLedozé KftMSK HungaryPisti ÉtelbárjaRózsa és Fiai Kft.Tovább
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Mátészalkai Szakképzési Centrum

        4700 Mátészalka, Kölcsey utca 12.

      • Telefon: +36 (44) 452 433

        E-mail: titkarsagvezeto@mateszc.hu

        OM azonosító: 203059

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/001620


      2025Mátészalkai Szakképzési Centrum